Literature (Council of Humanities and Social Sciences)
50 %
Literature (Council of Humanities and Social Sciences)
25 %
Philosophy (Council of Humanities and Social Sciences)
25 %
Panel
Literature
Department or equivalent
Institute of English and American Studies (Eötvös Loránd University)
Starting date
2006-02-01
Closing date
2010-01-31
Funding (in million HUF)
11.721
FTE (full time equivalent)
0.45
state
closed project
Summary in Hungarian
Dr. Nyusztay Iván Összefoglalás
Az önazonosság konfigurációi az abszurd színházban és a modern tragikomédiában (Samuel Beckett, Tom Stoppard, Harold Pinter műveiben)
A kutatás az abszurd és a groteszk jelenségét vizsgálja a klasszikus görög és a Shakespeare-drámával kezdődően. A vizsgált terület a klasszikus drámai műfajok, a görög és a Shakespeare-tragédia hátterével a modern brit dráma, annak meghatározó alapelemei, mindenekelőtt az önazonosság konstituálódásának legfontosabb formái. A kutatás célja mindvégig a filozófiai, filológiai és drámai kérdések együttes vizsgálata, a vonatkozó filozófiai elméletek és konkrét drámai szituációk ütköztetése. Az abszurd színház legfőbb kérdései: mi marad a heroizmus, a héroszi cselekedet, és minden teleológikus drámai struktúra kiüresedése, érvénytelenedése, hitelvesztése után? Az arisztotelészi poétikai alapelvek alkalmazhatatlanok az abszurd színházra. Szükséges egy új poétika, az abszurd poétikájának kidolgozása. A kutatás kísérletet tesz az önazonosság konfigurációinak bemutatására az abszurd drámában. Kitér a kommunikáció visszatérő, jellegzetes formáira, az emberi viszonyok drámai alakulására, az egyes nyelvhasználati módok morális vonatkozásaira. Az identitás célként, feladatként jelenik meg egy adott szituációban, drámai kontextusban, és ebben a minőségében válhat az elemzés tárgyává mind az abszurd színházban, mind a modern tragikomédiában. Fontos szerepet kap az alteritás kérdése, az etika és a politika lehetséges viszonya a vizsgált drámák interperszonális erőterében.
Summary
The research focuses on modern British theatre, on the Theatre of the Absurd and modern tragicomedy. It looks at the classical origins of the phenomenon of the absurd and the grotesque, i.e., in Greek and Shakespearean drama, and compares them to the characteristically 20th century modes. The plays of Samuel Beckett, Tom Stoppard and Harold Pinter offer a productive field for the investigations of the various configurations of identity. The project deals with the formation of selfhood in relation to communication, language use, ethics, interpersonal relations, and treats problems of isolation, self-expression, exposure, dependence, etc. The overall emphasis is on the promising intersection between philosophy and filology, ethics and drama, theory and performance. The question of alterity appears as fundamental to the construction of selfhood to which the examined dramas supply abundant evidence.
Final report
Results in Hungarian
A kutatás alapvetéseként az abszurd fogalmát a groteszkkel és a tragikomédiával együtt vizsgálom. A dráma területén folytatott vizsgálódás gerincét mindvégig önazonosság konfigurációja adja. Amellett érvelek, hogy Samuel Beckett elsősorban az identitás és az én mibenlétének mestere. A Másik mint az adott identitásból kiinduló, attól elszakadni nem tudó entitás jelenik meg. Harold Pinter drámáinak visszatérő motívumait szemügyre véve kimutatom, hogy ő Beckettel szemben az alteritás identitásformáló erejét vizsgálja, ez műveinek alapmotívuma és mozgatórugója.
Tom Stoppardnál, miként Pinternél, a Másik mindig megjelenik. Olvasatomban Stoppard azt mutatja meg, hogy az abszurd akkor sem szűnik meg feltétlenül, ha Godot megérkezik. Fontos különbség Becketthez képest, hogy a kisembereknek feladatuk van a világban, és konfrontálódniuk kell egy rejtélyes, számukra felfoghatatlan szabályok szerint működő mechanizmussal, a történelemmel.
Meglátásom szerint az önazonosság mindhárom szerzőnél egyszerre jelenik meg konstrukció és dekonstrukció eredményeként. Amit a szerzők műveikben látszólag felépítenek, mint az identitás lehetséges körvonalait, azt egy füst alatt le is bontják. Az önazonosság így kezdettől egy sérülékeny, rövidéletű entitás, amely megfogantatásától kezdve magában hordja megsemmisülésének vagy radikális transzformációjának jeleit. A drámaelemzések mellett fontos szerepet kap a filozófiai megközelítés is. Beckett esetében Heidegger és Deleuze, Pinternél Lévinas, Stoppard darabjainak értelmezésében pedig Wittgenstein és a nyelvfilozófusok gondolatai szolgálnak útmutatóként.
Results in English
The definition of the absurd takes place in unison with the concepts of the grotesque and tragicomedy. The main focus of these investigations into absurd drama is the configurations of identity. I argue that Beckett is primarily the exponent of self-constitution. The Other appears to be an entity which does not exist outside the self, in detachment. In analysing the recurring motifs of Pinter’s plays I argue that, in contrast to Beckett, he examines the power of alterity to transfigure identity.
In Stoppard, as in Pinter, the Other always appears. In my reading, Stoppard demonstrates that the absurd may abide even when Godot arrives. A relevant difference compared to Beckett is that the little men have a mission. They have to confront a mysterious mechanism of unconceivable regulations: history.
In my view, the question of identity for all three authors appears as the outcome of constructive and deconstructive approaches at the same time. What these playwrights construct in their plays with regard to the possible contours of identity, are soon to collapse. Identity is a vulnerable, ephemeral entity, which already in its birth shows signs that prognosticate its annihilation or radical transformation. In exploring the various forms of identity, I often have recourse to philosophy. Guidance is sought form Heidegger and Deleuze in case of Beckett’s, from Levinas with regard to Pinter’s, and from Wittgenstein and philosophers of language in the analysis of Stoppard’s plays.
