Irodalomtudomány (Bölcsészet- és Társadalomtudományok Kollégiuma)
100 %
Ortelius tudományág: Magyar irodalom
zsűri
Irodalom
Kutatóhely
Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet (Eötvös Loránd Tudományegyetem)
projekt kezdete
2019-12-01
projekt vége
2023-08-31
aktuális összeg (MFt)
25.500
FTE (kutatóév egyenérték)
3.00
állapot
aktív projekt
Zárójelentés
kutatási eredmények (magyarul)
Minden a tervek szerint haladt (leszámítva a COVID-ot). A Filiczki Jánosról megígért monográfia túl van a szakmai és nyelvi lektoráláson is, a kiadóban van, várom a tördelt változatot. Nyáron kellett volna megjelennie, úgy tűnik, ebből csak ősz lesz.
Közben elkészült a végső változata a Filiczki János-életmű kritikai kiadásának is. Ezt is tördelik és remélhetőleg még az ősszel megjelenik a BSMRAe-sorozat (Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum) 20. számú köteteként.
Fontos eredmény az is, hogy Filiczki neve alatt négy, eddig ismeretlen RMK-tételt is sikerült azonosítani, amelyeknek a digitális másolatát az Országos Széchényi Könyvtárba is elküldtem feldolgozásra.
Időközben – bár a monográfiában is közlöm – megkezdtük Filiczki album amicorumának is a tudományos feldolgozását a szegedi Inscriptiones Alborum Amicorum keretein beül: http://iaa.bibl.u-szeged.hu/index.php?page=home
A kutatás mellékszálaként megjelölt Valerian Mader kapcsolati hálójából végül egy monográfia kerekedett és könyvének facsimile, valamint értelmezői átírással közreadott, jegyzetekkel ellátott kiadása, amely – bár nem az NKFIH forrásaiból – de szintén meg fog jelenni még az évben a L’Harmattan kiadónál.
kutatási eredmények (angolul)
The promised monograph on John Filiczki is now in the publisher's hands, ahead of print.
The critical edition of János Filiczki's opera omnia is also in the publisher's hands and will be published this autumn as volume 20 of the BSMRAe series (Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum).
Another important result is that four previously unknown RMK items have been identified under Filiczki's name. The digital copies of which I have sent to the National Széchényi Library for processing.
In the meantime we have also started the scholarly treatment of Filiczki's album amicorum in the Inscriptiones Alborum Amicorum: http://iaa.bibl.u-szeged.hu/index.php?page=home
A monograph on Valerian Mader and a facsimile of his work, as well as a transcribed edition with notes (not from the NKFIH's sources) will also be published by L'Harmattan this year.