 |
Ezen az oldalon az NKFI Elektronikus Pályázatkezelő Rendszerében nyilvánosságra hozott projektjeit tekintheti meg.
vissza »
|
 |
Projekt adatai |
|
|
| azonosító |
124877 |
| típus |
FK |
| Vezető kutató |
Farkas-Kérchy Vera |
| magyar cím |
Performativitás-elméletek és harcművészet-kutatás |
| Angol cím |
Theories of Performativity and Martial Arts Studies |
| magyar kulcsszavak |
performativitás, performansz, harcművészet, intermedialitás, színház, film, posztmodern, dekonstrukció |
| angol kulcsszavak |
performativity, performance, martial arts, intermediality, theatre, film, postmodern, deconstruction |
| megadott besorolás |
| Színház- és Filmtudomány (Bölcsészet- és Társadalomtudományok Kollégiuma) | 50 % | | Irodalomtudomány (Bölcsészet- és Társadalomtudományok Kollégiuma) | 30 % | | Filozófia (Bölcsészet- és Társadalomtudományok Kollégiuma) | 20 % | | Ortelius tudományág: Filozófia |
|
| zsűri |
Irodalom |
| Kutatóhely |
Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék (Szegedi Tudományegyetem) |
| résztvevők |
Kanizsai Ágnes
Kelemen Zoltán Béla
|
| projekt kezdete |
2017-09-01 |
| projekt vége |
2019-08-31 |
| aktuális összeg (MFt) |
4.360 |
| FTE (kutatóév egyenérték) |
1.80 |
| állapot |
lezárult projekt |
magyar összefoglaló A kutatás összefoglalója, célkitűzései szakemberek számára
Itt írja le a kutatás fő célkitűzéseit a témában jártas szakember számára.
A kutatás az utóbbi évtizedben nemzetközi színtéren felvirágzó harcművészet-kutatást (Martial Arts Studies) kívánja bevezetni a hazai testtel, materialitással, fizikalitással kapcsolatos bölcseleti diskurzusba (pl. korporealitás-elméletek, biopolitika, szómaszetétika). A különböző harcművészeti (kiemelten a távol-keleti) stílusok (pl. tai-chi, kung-fu, karate) körüli eszmevilágot első sorban a performansz- és a performativitás-elméletek horizontja felől kívánom tanulmányozni. Korábbi dekonstrukciós, színház- és intermedialitás-elméleti kutatásaimat folytatva a harcművészetek („szöveg”)világát a formagyakorlatok (mint olvasható performanszok), a tréningezés (mint nem „komoly” – vö. Austin – fizikai és beszéd-aktusok), a hagyomány és megújulás, az esztétikai és etikai nevelés, valamint az invenció (Derrida) kérdései mentén vizsgálom. Minthogy a (tropológiai és performatív nyelvi funkciók feszültségére építő) dekonstrukciós jelfelfogás kitüntetett metaforája a harc, a harcművészet „retorikai olvasása” (de Man) legalább olyan produktív elméleti felismerésekkel kecsegtet, mint a színházi metaforika dekonstrukciós „vendégszereplése”, ami izgalmas dialógusra késztette a nyelvelméleti és a színháztudományi diskurzust (ld. erről Színház és dekonstrukció (2014) című könyvemet). Fordítások és saját tanulmányok közlésével, workshop-szervezéssel, a már jelen lévő, de érdeklődési területenként szétszóródó hazai harcművészeti vizsgálódások (pl. aikidó-történet, baranta, lovasíjászat) összefogásával szeretném a harcművészet-kutatás tudományos meghonosítását megvalósítani.
Mi a kutatás alapkérdése?
Ebben a részben írja le röviden, hogy mi a kutatás segítségével megválaszolni kívánt probléma, mi a kutatás kiinduló hipotézise, milyen kérdéseket válaszolnak meg a kísérletek.
Harcművészet-kutatásom három pillére a dekonstrukciós nyelvfilozófia, a kortárs színház és a posztmodern film. Első megközelítésben a harcművészeti formagyakorlatokat (Paul de Man Kleist-olvasatát mintául véve) olvasható szövegeknek tekintem, és azt vizsgálom, milyen ismeretelméleti implikációkat hordozhatnak, milyen különböző olvasás-modelleket allegorizálhatnak az egyes stílusok és azok eszmerendszerei. Második megközelítésben a performansz elemeit kihangsúlyozó kortárs színház, valamint a harcművészet közös pontjait keresem. Ehhez vizsgálati terepül kínálkoznak azok a színészvezetési és koreográfusi módszerek, ahol a tréning része a harcművészeti képzés (Daniel Mroz, Goda Gábor, Gergye Krisztián). Továbbá (a performansz- és performativitás-elméletekben egyaránt jelentős) bábteóriák harcművészet-elméleti áthallásait vizsgálom összevetve a nyugati gondolkodás képviselőinek álláspontjait (Kleist, Craig, Schlemmer) a harcművészetekkel gyakorlati összefüggésben álló távol-keleti bábszínházi hagyománnyal (pl. bunraku) és annak kortárs (interkulturális átjárókat nyitó) formáival (pl. Yeung Fai). Harmadsorban azt a kortárs filmes trendet tanulmányozom, ami teátrális érdeklődésével párhuzamban kitüntetett figyelmet szentel a harcművészeti elemek egyre cizelláltabb kidolgozásának. Mind a színházi performansz itt-és-mostjának megidézése (pl. Inárritu, Carax, Aronofsky vagy Jeles András filmjei), mind a harcművész-betétek látványelemeinek kihangsúlyozása (pl. W. Kar-Wai, Zhang Yimou filmjei) annak a korai attrakció-mozinak (Gunning) az esztétikáját újítják meg, ami fontos kédéseket vet fel a performativitás-elmélet “jelenlét”, “esemény”, “materialitás” kérdésköreit illetően.
Mi a kutatás jelentősége?
Röviden írja le, milyen új perspektívát nyitnak az alapkutatásban az elért eredmények, milyen társadalmi hasznosíthatóságnak teremtik meg a tudományos alapját. Mutassa be, hogy a megpályázott kutatási területen lévő hazai és a nemzetközi versenytársaihoz képest melyek az egyediségei és erősségei a pályázatának!
A kutatás célja a Magyarországon egyre jelentékenyebb és változatosabb harcművészeti gyakorlat és a szintén jelentős, de ezektől egyelőre függetlenül zajló performativitással kapcsolatos elméleti kutatások összekapcsolása. Habár a nyugati akadémiai diskurzusban már kibontakozott a harcművészet-kutatás (Cardiffban pl. évente rendeznek nemzetközi harcművészet-kutatások konferenciát), hazánkban még nem, vagy csak szeparáltan, egy-egy harcművészeti ágazat köré szűkítve alakult ki tudományos diskurzus (pl. Makón 2016-ban már a második Aikido Konferenciát szervezték, külön közösség épül a baranta hagyományőrzés és a lovasíjászat köré). Mind a testre, a fizikalitásra irányuló elméleti kutatások (szómaesztétika, biopolitika, testelméletek, társadalmi nem tudományok, performansz- és performativitás-elméletek, kultúrakutatás), mind a létező hazai gyakorlat (ide értve a harcművészeti iskolák és csoportok mellett a színészképzések során használt, egyénileg kidolgozott metodikákat is) indokolja a harcművészet-kutatás diskurzusának kialakítását. Szándékom a tudományterületen kanonikusnak számító tanulmányok fordításaiból (P. Bawman, A. D. Frank, D. Mroz szövegeiből) és hazai kutatók specializált kutatásaiból kötetet szerkeszteni, a kötet bemutatása köré workshopot szervezni performansz-, performativitás-elméletekkel, társadalmi nemek tudományával és biopolitikával foglalkozó teoretikusok meghívásával. Egyéni kutatásom arculatát – eddigi munkáimat folytatva – a dekonstrukciós performativitás-elméleti megközelítés határozza meg, a harcművészeti formagyakorlat szövegként olvashatóságát, teátrális aspektusait és filmes jelenlétének attrakciós jellegét vizsgálom. A kutatás aktualitását indokolja, hogy a mai populáris kultúrában, a posztmodern művészetben és „állapotban” (vö. egészségmegőrző kampányok) jelentős trenddé vált a harcművészeti tematika szerepeltetése, miközben a test trenírozását, fizikai „nevelését” a testet és a szellemet még nem élesen elválasztó görög művészet- és életfilozófia már réges rég alapelveként szerepeltette. Az ázsiai kitérővel (ld. harcművészetek) saját nyugati kulturális gyökereinkhez térnénk vissza? A kutatás többek között erre is keresi a választ.
A kutatás összefoglalója, célkitűzései laikusok számára
Ebben a fejezetben írja le a kutatás fő célkitűzéseit alapműveltséggel rendelkező laikusok számára. Ez az összefoglaló a döntéshozók, a média, illetve az érdeklődők tájékoztatása szempontjából különösen fontos az NKFI Hivatal számára.
Kutatásom célja a harcművészet gyakorlati és elméleti regiszterének összekapcsolása. Magyarországon jelentős számban, de egymástól függetlenül működnek harcművészeti iskolák és csoportok az ázsiai stílusoktól kezdve (tai-chi, aikido, karate, stb.) az ősi magyar harcmodorok köré szerveződő közösségekig (Baranta hagyományos magyar harcművészet, Kassai Lajos-féle lovasíjászat). Ám a külföldi (angol és amerikai) kutatói trendekkel ellentétben nem alakult ki még egyetemi szintű tudományos diszkusszió a harcművészetek kapcsán. Nem a harcművészetek gyakorlati oktatásának egyetemi szintre emelése a célom (a testnevelési szakokon már jól beváltan oktatnak harcművészeti stílusokat), hanem a róla való teoretikus gondolkodás kialakítása, melynek segítségével kulturális kontextusba helyezhetjük a harcművészet testi praxisait és az ezek köré fonódó eszmerendszereket. Hogyan integráljuk a test és szellem kettőségét alapul vevő nyugati kultúránkba az energiákban gondolkodó távol-keleti filozófiára épülő harcművészeti eszmerendszert? Milyen posztmodern, interkulturális változatokat eredményez a „kicsi öreg kínai mester” (Adam D. Frank) Nyugatra exportálódása? Milyen összefüggések húzódnak bizonyos színházi formák (performanszok, bábszínház) és harcművészeti stílusok között? Milyen esztétikai dimenziói vannak egy egészség- és életmegőrző formagyakorlatnak? Milyen testfelfogásokat közvetítenek az egyes iskolák mozgásstílusai? Minek tekinthetjük azt az edzési szituációt, melyben a közvetlen harc, a „komoly” ütés végtelenül elhalasztódik? Ezekre a kérdésekre keresem a választ, amikor a harcművészeti formagyakorlatokat olvasható szövegeknek tekintem.
| angol összefoglaló Summary of the research and its aims for experts
Describe the major aims of the research for experts.
The aim of the research is to take martial arts studies – a young theoretic field revived in the international academic discourse in recent years – in the group of hungarian disciplins connected to body, materiality, physicality (studies on corporeality, somaesthetics, gender studies, performance studies, etc.). I would like to invesigate the epistemes of the different styles (especially the asien ones, like tai-chi chuan, kung fu, karate) on the horizon of theories of performativity and parformance studies. Following the line of my prior research on deconstruction, theatre theory and intermediality I would like to examine the „textual” worlds of martial arts studies along the problems of the form as readable performative text, the training as not serious („parasitic”) physical and speech act (Austin), tradition and innovation, aesthetic and ethic education and the deconstructiove notion of invention (Derrida). Since combat is an emphatic metaphor in the deconstructive concept of signification (relying on the thropological and performative linguistic tension), we can require productive recognitions from the „rhetorical reading” (de Man) of martial arts, similar to the deconstructive voyage of the theatre metaphor, which provoked exciting dialogue between the discourses of linguistic theory and performance studies (on this topic see my book, Theatre and Deconstruction [2014]). I would like to achieve the academic nationalization of martial arts studies by publishing translations and own works, organizing workshops and gathering the already existing but still separated (by specific topics) hungarian martial arts studies (e.g. aikido history, baranta, horseback archery).
What is the major research question?
Describe here briefly the problem to be solved by the research, the starting hypothesis, and the questions addressed by the experiments.
The three pillar of my research on martial arts is deconstructive linguistic theory, contemporary thetare and postmodern film. With the first approach (following Paul de Man’s Kleist-interpretation) I regard martial art forms as readable texts, and I examine, what kind of epistemologies are implied in the ideological systems of the peculiar styles, what kind of reading models do they allegorize. My second step is to search for the theoretical junctions between martial arts and the performance orientated contemporary theatre. We should obviously analyse acting techniques and choreographic methods, which uses martial arts education during the training (Daniel Mroz, Gábor Goda, Krisztián Gergye). I also search for the crosstalk between the marionette theories (performance and performativity studies’ important topic) and martial arts studies by comparing the concepts of westen theorists (Kleist, Craig, Schlemmer) and the asian puppeteering tradition ever jointed with martial art practice (e.g. bunraku) and it’s contemporary versions (which tends to open intercultural passages) (e.g. Yeung Fai). Thirdly I analyse the trend of contemporary film, which besides it’s theatrical interest, gives strong attention to the precise elaboration of martial art parts. Eather the imitation of theatre performance’s here-and-now (e.g. Inárritu’s, Carax’s, Aronofsky’s, András Jeles’s films), or the emphasizing of the spectacularity of the martial art parts (e.g. W. Kar-Wai’s, Zhang Yimou’s films) seems to renew the aesthetics of early “cinema of attraction” (Gunning), which opened up important questions about “presence”, “event”, “materiality” – famous topics of performativity theory.
What is the significance of the research?
Describe the new perspectives opened by the results achieved, including the scientific basics of potential societal applications. Please describe the unique strengths of your proposal in comparison to your domestic and international competitors in the given field.
The aim of the research is to unite the more and more significant and various martial arts practice in Hungary and the also significant (so far separated) theoretical discussion on performativity. Though martial arts studies has already unfolded in the western academic discurse (e.g. there is an annual international martial arts studies conference at Cardiff University), there has been no scientific approaches in Hungary on martial arts, except some examples of independent gathering around certain martial art styles (e.g. there has been already the second aikido conference in Makó in 2016 and there are single communities around baranta traditional hungarian martial art and Kassai horseback archery). Eather the theoretical thinking on the body and physicality (somaesthetics, biopolitics, corporeality theories, gender studies, performance studies, performativity theories, cultural studies), or the existing national practice (not just the martial art schools and groups, but the special methods, martial art including actor training technics too) requires the configuration of martial arts studies’s hungarian discourse. I plan to edit an issue including translations of canonical essays of the discipline (from P. Bawman’s, A. D. Frank’s, D. Mroz’s works) and papers from hungarian researchers introducing their specific field, and on the apropos of the issue I plan to organize a workshop with invited lecturers from different fields, such as performance studies, performativity theory, gender studies and biopolitics. The aspect of my specific research – as an extension of my prior investigations – is assigned by the deconstructive theory of performativity, I study the textualitiy, the theatricality and the (cinematic) attractional features of the forms. The current purpose of the research is that the topic of martial arts became a significant trend in popular culture, postmodern art and „state” (see healthcare promotions), while the training, the physical eduction of the body has already been the ancient principle of the greek art- and life-philosophy not separating body and soul. With the asian u-turn (s. martial arts) do we only return to our western cultural roots? This is also a question of the research among others.
Summary and aims of the research for the public
Describe here the major aims of the research for an audience with average background information. This summary is especially important for NRDI Office in order to inform decision-makers, media, and others.
The aim of my research is to unite the practical and the theoretical registers of martial arts. There are a lot of martial art schools and groops in Hungary separated from each other from the asian styles (tai-chi, aikido, karate, etc.) to the traditional hungarian martial art communities (Baranta traditional hungarian martial art, Lajos Kassai horseback archery). But contrary to the foreign (british, american) trend there hasn’t unfold an academic discussion connected to martial arts yet. I’m not propagating the practical teaching of the martial arts at universities (different martial art styles are already on the topic of sport departments), my aim is to configure the theoretical thinking of martial arts, with which we could situate the cultural context of these kind of physical practices and the ideological systems around them. How do we integrate the asian philosophy implied in martial arts, connected to energy into the western culture which is determined by the separation of body and soul? What kind of postmodern, intercultural versions arise from the exportation of the „little old chinese man” (Adan D. Frank)? What kind of correspondences can be found between certain theatrical forms (performance, marionette theatre) and martial art styles? What kid of aesthetic aspects does a healthcaring, life-saving form practice have? What kind of body concepts hide behind the different movement styles of the specific schools? How can we treat the specific training situation, where the direct fight, the „serious” punch is delayed forever? I’m searching for the answers to these questions when I look at the martial art form practices as readable texts.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
